Rinya on: Btw idegbaj van a köbön. Utolsó évemet húzom a főiskolán, szakdogát kéne írni, motiváltság viszont 0. Én voltam a hülye, ott rontottam el, hogy nem jutott eszembe témát változtatni, amikor még megtehettem volna. Igaz is, az álomtéma jóval a határidő lejárta után jött velem szembe. Most itt ülök meglőve, korog a gyomrom, rendet kéne rakni, szellőztetni, a törpét kiengedni és hatalmas lendülettel belekezdeni az írásba. Nincs lehetetlen számomra, ezt a fogalmat már nem ismerem (nem volt ez így mindig, imádtam használni főleg a négy év pokol alatt amit egyetemnek neveznek) de mennyivel jobb lenne arról írni amit igazán akarok. Így a kihívás csak igazán, de kedvem az aztán büdös nagy nulla. Rinya off.

Oké, összevakarom magam, rendbevágok mindent 10 perc alatt és próbálkozom. 

Mindig különös érzés tölt el ha új blogba kezdek. Korábbról már voltak hasonló élményeim, kezdve a legelső windows live-os fióktól a freeblogon át egészen a blogspotig. Mindenhol rosszul éreztem magam egy idő után, túl sokan kezdtek ismerni és így ítélkezni, itt viszont egy árva lélek sem tudja (haha a google egyből kidobja fogadok) ki vagyok és miért írok, szóval utolsó lehetőségként a bloghura esett a választásom. Ifjonc tejszagú korom óta firkálok naplót, blogot akármit. A lényeg a megörökítés. Szeretek írni. Sokáig nem is voltam ezzel tisztában, teljesen más irányba kanyarodtam pályaválasztás terén. Végül négy kínkeserves bukdácsolással töltött év után otthagytam az első egyetemet (a szüleim ki is utáltak) de ezt életem legjobb döntéseként aposztrofálom azóta is (mármint az egyetemváltást, nem a szülőket). Engem az írás kikapcsol, segít elrendezni a gondolataimat, nem mellesleg nyugodtan kihisztizhetem magam a főiskolai szemétségeken és a párom időszakos bekattanásain is. Következmény? Ki tudja. Az életem olyan változásokon esett át az utóbbi egy évben (és van egy olyan sandám, hogy még fog is) hogy nem AKAROK törődni ezzel. Majd ha itt lesz. És akkor állok majd elébe.